utazás

Igazából eddig minden rendben zajlott, nagy baj nincs, de akad feldolgozásra váró élmény. Sajnos nem tudtam mindent fotóval dokumentálni, a mankózás-féllábazás (segítő barátnők hiányában) csökkenteni kényszerít a kattintások számát.

A repülés mindig izgalmas, ha másért nem, azért, hogy vajon átcsusszan-e a picit túlsúlyos bőröndöm. Átcsúszott és a 2 db kézi poggyászom sem érdekelte őket. Ugyan imádok ablaknál ülni, úgy gondoltam, hogy az éjszakai repülés kevéssé kecsegtet bámulni való terepasztalokkal, és úgyis óránként sétáltatnom kell a csirkelábat, így életemben először jó lesz nekem a folyosó. A Turkish Arilines nem így gondolta:) szerintük a betegeknek az ablaknál a helye:) sebaj, legalább ismerőst idegesítek... mert mellém keveredett egy másik ösztöndíjas, akivel korábban ugyanazokról a mosógépekről állítottuk, hogy a világ legjobbjai.

Az isztambuli átszállásig azért megtudtuk, hogy Kínába is lehet ám ösztöndíjat kapni fél éves képzésekre, habár nem biztos, hogy szívesen rontanám a tüdőm Hong Kong-ban, ha egy szúnyogcsípéstől is lehet komoly betegséget szerezni. Közben megérkezett a vacsoránk is, gluténmentes menübeni isteni bárányhús tálalva! fogalmam sincs, hogy zajlik a varázslat, de xezer  lábon is tökéletesre sütött, friss husi érkezett.

Isztambulban jött a kerekes székezés, egy kedves, angolul nem tudó az időzónával egyenes arányban sötétedő ürgével. Ugyan kezdetben ő sem tudta, hogy merre is található a Jakartába tartó gép, hamar feltaláta magát, lévén, hogy nem kevés helyismerettel rendelkezik.

A járatunk Szingapúr - Jakarta útvonalon szállított feketébe csomagolt riadt szemeket (számomra megállapíthatatnal, hogy manók vannak-e a csador alatt vagy emberek), feltűnően csinos magyar lányokat (Szingapúrba) és több tucat Darmasiswa ösztöndíjast, akikről sajnos csak utóbb derült ki, hogy ugyanoda tartanak, ahova mi.  Valamint, bizonyára az ég külön kérésére, csak miattam ültette pontosan az ülésem mögé azt a kedves olasz nőt akinek a Szingapúrig tartó útvonalon (13 óra) be nem állt a szája, rendezte az anyját, a férjét (óriási mamlasz) a gyerekét, az utaskísérőket, bírálta a kaját, a rendszert a világot és problémázott ott, ahol csak tudott. Köszönjük óriási csizma, hogy kitermelted ezt a népséget!:)

Alávs helyett (éjfél van) vacsi itt is, a minőség jó, de elkezdett komolyan hűlni  a levegő, talán emiatt is megszűnőben volt a vérkeringés a lábamban, így megszállottan csináltam a kis lábgyakorlataimat és csak sokára tudtam elszundítani. Talán 1,5-2 órát sikerült aludni, majd omlettel ébresztettek. Igaz, már nem fért a hasamba, azért jól esett. Eközben az ablakon kívül vakító fehérség uralkodott, emiatt szinte mindenki zárva tartott a napellenzőeket.

Aztán Szingapúrban, kiterelték a népséget a tranzitba, engem névreszóló kerekesszék várt és egy elképesztően figyelmes idős úriember. Úgy tűnt az ottani kiszolgáló személyzet vagy nagyon durván fenyítve van, vagy ténlyeg szerenté az utazók kényelmét szolgálni. Itt már négy másik magyart vallottam hozzátartozónak, így együtt vándoroltunk át egy újabb biztonsági ellenőrzésen majd pihenésképpen egy váróba. A bácsi ivóvizet hozott, kérdezgette, hogy minden rendben van-e, mesélt Jakartáról, kérdezett rólunk, nem bántóan, nem bugyután, úgy ahogy egy polgári angol tenné. (- Singapore is on the list!:) )

Vissza a kifosztott, közepesen takaírott gépre, ahol már se narancslé, se tej, sem kóla nem volt, így egy kávéval majszoltuk el az előrecsomagolt, hetekig elálló, de magát 'home made'-nek valló meggyes sütit.

közben kint sötétedni kezdett, mi pedig leszálltunk....Jakartában, Indonézia fővárosában, mintegy 18 óra utazás után.

Itt már senkit sem érdekelt, hogy kissé nehezen mozgom, főleg 35 kiló plusz súllyal, de szerencsére akadt, aki hozta a túlméretezett batyumat.

Csomag átvéve, és kb 20an indultunk megkeresni a találka pontot, ami a gondosan hűtött reptéren kívül volt. na akkor az érzet: 3 légzés után úgy érzed, hogy nem jut le a tüdődbe az oxigén, bármit is csinálsz, a nedves bőröd a környék összes porát és szennyét magadra ragasztja így egy védő burkot képezve a további rétegek ellen a farmerod pedig perceken belül rádtapad mindenhol, mintha kötelező lenne.

A gondos szervezés itt tanyáztatott bennünket 15-20 percet kb. majd átsétáltunk egy kevéssé frekventált 25 fokra hűtött előcsarnokba ahol egyenként regisztrálgattak minket, útlevelet scanneltek és színkódos börtöntáblát kaptunk annak alapján, hogy melyik városban leszünk. Az ijedtségre pedig 3dl-s palackos vizet és zsebpénzt osztottak már rúpiában. (tüdő- és/v mandulagyulladás lehetősége1.)

Hamar kiderült, hogy innen nem jutunk egyhamar tovább, habár azt mondták, kb egy órát várunk majd a buszra, ami bevisz mindket a hotelekbe (2 helyen tudtak csak elaltatni 700 ösztöndíjast), azért volt időnk barátságot kötni románokkal, szlovákokkal, lengyelekkel és egy orosz lánnyal. A csuhások és mandulások külön kolóniákat képeztek, nem igazán vegyültek fehérbőrűekkel. Unaloműzőnek odahívtunk egy szervezőt, faggatuk, a szállásról, a programról, de politikusokat megszégyenítően hátrált ki MINDEN direkt kérdésből:

- milyen messze van a két hotel egymástól?

- nem is messze, nem is közel

- hogy jutunk el az egyetemre?

- valaki busszal, valaki repülővel, de nem az ő felelőssége erről tájékoztatni minket:)

...stb.

Helyi idő szerint 18:40 körül szállhattunk le és kb 23 óra volt, mikor éhesek lettünk, indulási infónak az éjfélt tudtuk, így útnak indultunk ehetőt keresi a körülöttünk rohangáló csótányokhoz még nem volt kedvünk.

Ugyan nálam volt mindenféle szárazeledel, de a nagyrésze a bőröndbe csomagolva, amit még nem akartam kiburkolni a pvc csomagolásból, így  mankóztam én is.

KFC zárva, kis büfé zárva, valami vega hely most zár, egy büfés vállalta csak a késői műszakot, hát oda mentünk. A pulton 15-20 turmixos pohár volt előkészítve használatra, olyanok, amik szerintem csak elöblítve voltak, mosogatva nem hiszem, így én itt tántorodtam el a gasztronómiai éménytől. A román lány viszont tökéletesnek tartotta, ő és még egy igen éhes magyar bevállaltak egy-egy tányér ismeretlent.

Fehér, tofu állagú golyók, mogyorószósszal, fém evőeszközökkel: szervírozva. lány eszik, boldog és kínál. Hát jó, a kaja érdekel, elvettem egy szívószálat, amit kettéhajtva próbáltam evőpálcikának használni, amikor valaki a kezembe nem nyomott egy céleszközt, előre csomagolva!!! köszönöm!!!!! Így gondoltam a 4millió betegségből talán kizárok 3-at, az is valami.

Szósz csípős, de a mogyorótól édes kicsit - jó! gyolyók: megállpíthatatlan alapanyog, de ízük se sok szósz nélkül, így mindegy is.

eközben bréking news érkezik futva egy lánytól, mégis itt a busz értünk, jöjjünk, mert indulunk. román lány feláll, közli, hogy cigini megy, egyem meg nyugodtan a kajáját. Hát jó, éhes vagyok ettem még pár macskagolyót, míg a Máté befejezte a saját adagját. Tényleg nem telt el sok idő míg visszaértünk a találka pontra, a cuccaink már eltűntek, csak a fényképezőgépemmel állt ott valaki, azt kérdezve, hogy az én tulajdonom-e...mondottam igen, de hol a többi. ááá már elvitték....juhúúúúú

na irány a busz, legalább a személyem ne maradjon a reptéren.

1 óra buszozás és megérkeztünk egy 5^*-os szállodába!!!! várakozás, díszterem, újabb regisztráció, és állófogadás.

Szoba a 8-on, egy magyar lánnyal: juhé, tényleg! Tus és öltözés, kellett már, de szocializálódni is kell, így  a kis csapat még sörözni indult a 7eleven-be és kb f5-re kerültünk ágyba.