McCallister-ék változó utazási szokásai

Ugye mindenki vágja a Reszekessetek Betörők "ez hozzátartozik a McCallisterék utazási szokásaihoz" mondatát?! A késés, elalvás, nyűg, hiszti, gyerek otthon hagyása és még pár miegymás, amit a forgatókönyvírók belepakoltak. Jójó, szerencsére gyerekekről kevés szülő feledkezik meg, de minden más: igen tipikus népbetegség. sajnos.
Nálam is hasonló volt a helyzet, aztán az egész észrevétlenül megváltozott.

Majdnem napra pontosan 2 hónapot élveztem a magyar levegő otthon illatát, majd péntek reggel, teljesen megzizzenve készültem a következő kirándulásra.

Fura. Raftingolni indultunk és evezni is kicsit (úgy laza 60km-t), de aggodalomnak nyoma sincs! Meg sem néztem, hogy hova megyünk, nem kerestem útvonalat, nem gyűjtöttem ki a nevezetességeket, nem olvastam a raftingolás 'jó tudni' rovatát, nem gondoltam végig, hogy 6-an fogunk utazni egy autóban, plusz  a sátrak, csomagok, kismacik, elalvós kendők, lapááátok....stb.

Nem kalkuláltam az esti indulással sem, melynek esélyes következménye a hajnali érkezés, éés nem aggódtam túl az indonéz viszonyokhoz képest 20 fokkal hűvösebb mikroklíma miatt sem...

Csak veszettül növelte az adrenalinszintem, hogy elővettem Grent (az indo hátizsákom, aki a Menő nevet viseli amúgy, hiszen ennyi közös km után csak ennek van létjogosultsága!:) ) és a megszokott szisztéma szerint nyakik feltöltöttem. Gyógyszer, ruha, pipere: zipzáras zsacskóban és az egész zsákon is esővédő huzat- hiába, rögtön az első közös bevetésünkön betalált a monszun, így erre most már örökre 'készülni' fogok, még akkor is, ha a sivatagba visz az utam:)

Biztosítás akad még, elvilg augusztusig érvényes, így a 'nyugtalanság' tényleg csak két materiális butasagban jelenik meg: milyen szendvicseket készítsek, valamint, hogy miként tudom ultragyorsan megoldani a telefonom wifi gyűlületét??! 

Pedig abban is biztos vagyok, hogy valamit itthon hagyok, mert mindig így teszek, csak úgy hobbiból, de ez sem zavar, hisz a legfontosabbak berakva, a többi pedig kreativitással pótolható:)

Aztán lassan azon veszem észre magam, hogy az zavar, túl nagy a nyugalmam, így a csuklómra kötök úgy 2m szövött zsineget, ami ruhaszárítókötél korából maradt rám, a már említett monszun túrán. Remek! Ezzel csökken is a pörgés, máris tökéletesen felkészült sátrazónak érzem magam, - pedig bicskám még mindig nincs, pl. - majd a további nosztalgia miatt berakom az indonéz, már majdnem lyukas fém bögrémet a hasonló nációjú, utolsó instant oatmeal-el együtt.

A kész táskát bámulva érzem, felbecsülhetetlen az a tengernyi élmény, amit ez a néhány tárgy sugároz, a rutin, ami ezekkel mellém szegődött és az a nyugalom (értsd: aggodalom mentesség) is, amivel útnak indulok. Mert izgatottság az van, de ez vigyorgásban, saját magammal poénkodásban és pattogó ugrálásban merül ki. :) 

Mert ugye a zafira bolhásában (utolsó sor) ülni sem lehet annyira kényelmetlen, mint 2 kanadaiva és egy belgával ülni kb ugyanekkora helyen és rossz földutakon süvíteni 6-7 órán keresztül...

És ugye a lefoglalt szállás sem lehet rosszabb, az egyébként lenyűgöző egyágyas kambodzsai rezidenciámnál, ahol éjjel valami állat futott el az arcom előtt, melyre volt szerencsém felébredni, de nem felismerni...!:) 

És maláriaveszély sem lesz, az utcán az leszólított emberek is merik közölni velünk, ha nem tudnak útirányt mutatni- nem hablatyolva halomnyi megtévesztő információt.

Valahogy a pánik sem kapott el, hogy a külügy honlapját vadászva derítsem ki,  tényleg van visa on arrival...

... vagyis, kedves McCallister-ék, vigyétek a szokásaitokat! Nekem már nem kellenek!
:)



(Just for fun, a  külügyminisztérium holnapja februárban frissített adatokat tartalmaz Laoszba való beutazást illetően, de a határátkelők listája, ahol belépéskor vásárolható vízum kb egy évvel korábbi állapotot mutat, így kihagyva azt  az átkelőhelyet, melyet én akartam használni, ezzel egy kisebb idegsokkot okozva az indulás előtti estén:). )

A még Keletebb, az már Nyugat - 3. rész

Tojáskonzerválás kínaiul

A legutóbbi bejegyzésbe már nem tudtam beszuszakolni két maradandó emléket nyújtó élményt: 

a 100 éves tojást és a kedvenc gyorséttermemet.

Erről a különlegesen érlelt tojásról, még évekkel ezelőtt hallottam egy kedves baráttól, aki a Taiwanon töltött fél éve során került vele szorosabb kapcsolatba, ám az itthoni beszámolója alapján én akkor eldöntöttem: azt hiszem ez kimaradhat a gasztroélményeim sorából. 

Aztán évszakok jöttek és rendezett sorokban távoztak is, mígnem meg nem érkeztem Hong Kongba és a második-harmadik nap környékén fel nem figyeltem egy kisboltban a fekete, szikkadt mocsárba rejtett tojásokra.

Hiper sebességgel működött a  'kapcs.ford.' a memórialapocskáim között, így máris ismerősként tekinthettem a fekete gombócokra, és szerencsére időközben az elmém úgy módosította az infókat, hogy rögtön vágyat indított el bennem egy kóstolónyi adag megvásárlására. Egy volt a bökkenő, kiderült, hogy az 'anyag' félkész, még főzni kell, azt pedig fogalmam sincs, hol tehetném meg, így elnapolásra került az ízlelés, ezzel viszont időt nyerve egy kis google-s kutakodásra. 

Este rá is találtam egy meggyőző szingapúri blogra, ahol a szerző elvégezte helyettem a vadászat nagy részét, számomra meggyőzően ajánlott egy sok csillagos helyet, amit én gondolkodás nélkül fekete noteszembe és a memóriámba véstem, hiszen  kóstolás nélkül nem távozhatok ebből a városból. 

Néhány napra rá el is látogattam a rendkívül elegáns étterembe, ahol nem dolgozó, gazdag feleségek tartottak klubdélutánt és rohanó menedzserek rohantak tovább éppen felkapott, elvitelre kért sült kacsaájukkal, amit gondolom egy telefonos meeting alkalmával fognak elfogyasztani, ha egyáltalán megtehetik, és nem kell csak az illattal jóllakniuk... :s

Beállok a menedzserek mögé, converse-ben és szultán nadrágban, de ettől eltekintve pontosan tudtam, hogy jó helyen vagyok! :) Ez mégsem egy egzotikus fűszerezésű újabb csirkecomb, vagy egy másként pirított tészta, itt nem lehet a véletlenre bízni az első találkozást. Valamint nem elhanyagolható tény, hogy az eredeti (kínában!:) ) 100 éves tojást nem főzik ám, csak érlelik ebben-abban, így talán nem hátrány, hogy egy magasabb árért az ember rögtön szalmonella-mentességet is vásárol (remélhetőleg)!

1 doboznyi kínai kindertojás 80HK, ami 6 darabot jelent, mese rózsaszínre pácolt gyömbérrel együtt. Fizetek, távozom és alig várom az estét, hogy feltörhessek egyet és kiderüljön mire is képes a kínai varázslat.
Erre:

és erre is:

A fehérje füst színű zselévé változott, a sárgája krémesen folyós, mint egy tökéletes főtt tojás esetében, de a szín... ebben az esetben is kissé elüt a normálistól. Amolyan,  nyomokban sárgát tartalmazhat :)

Ketten ülünk egymással szemben, igazi diák módjára a Hong Kongi Egyetem folyosóján. Nem jutottunk haza, mert vihar tombol, de a koliban sem lenne stílusosabb ez a vacsi, szóval tálalás után nincs más hátra: csak a puding próbája!

Olasz barátom ül velem szemben, nem érti a 'hunyjuk be a szemünket és úgy falatozzunk' idézetet, így ezt csak magamban sütöm el. Ellenben alkalmazom, mert legyek bármilyen bátor, nem merek szembenézni  a döntésemmel, hogy ammóniaszagú, hamuban (rossz nyelvek szerint fekáliában) érlelt fekete tojást eszem. 

Amiiii, valójában nem is rossz. Kicsit homokszerűen kásás és kesernyés, de nincs bántóan 'romlott' íze. Különösen izgalmas a gyömbérrel párosítani, ami ugye ecetben pácolt, mondjuk savas, míg  a tojás a meszes-hamus keveréknek köszönhetően lúgosított! Nem mondom, hogy pont ezt a két ízt/érzést külön-külön tudom érzékelni, de az átjön, hogy jó haverok ezek így ketten. A sav és a lúg, avagy a jin és a yang a gasztronómiában. :)

Köszönet az ötletért:
http://aromacookery.com/2013/05/21/hong-kong-2013-century-eggs-pickled-ginger-from-yung-kee/


még mindig várat magára: Yoshinoya

A még Keletebb, az már Nyugat - 2. rész

Piedone alternatívái

Mily meglepő, itt is esznek. Hogy mit? Helyit, frisset, változatosat, mert kreativitásból nincs hiány. Felhasználnak mindent, amit a környék nyújt, illetve a város évszázados kereskedelmi pozíciójából eredően, olyat is, ami a messzi ismeretlenből érkezik. Majd idővel ezt, a már amúgy is sokszínű konyhát fertőzte meg a brit kolónia, mikor úgy döntött itt ver tanyát.   

Emiatt és a populáció exkluzivitást hajszoló mivoltja miatt komoly gasztro élet folyik a szigeteken. Magas rangú éttermek, stílusos bisztrók és bárok vannak szerteszét, de legfőképpen a business negyedben. Megszámlálhatatlan a michelin által valamiképp elismert étterem, ahova tipegnek is rendesen az itt élők. Ebéd- és vacsoraidőben sokszor kígyózó sorok vannak a népszerű helyek előtt. Viszont az olcsó helyeken ezt gyorsan kipörgetik, ugyanis a helygazdálkodásban nagyon menők. Általánosságban nagy kerek asztalokat használnak, sok éttermi területet elfoglaló kétszemélyesek helyett, a cél pedig egyértelmű: mindig üljön vendég minden helyen. Hogy az étkezők ismerik-e egymást, avagy nem, az nincs az ültetés feltételei között. De ez pozitív ám! Főleg, ha a pincér nem tud angolul, mert így a 6 másik körülötted ülőből már eséllyel találsz fordító inast. :)

 Az, hogy mi  trendi és mi az igazán jó, ahhoz célszerű előre elolvasni pár blogot, mert valamiképp itt nekem nehezen működtek az ösztöneim.... Ennek mondjuk több oka van:

1.  a nagyon helyi kajáldákat nehéz kiszúrni: mivel ezek cégérjén nincs ám 'ristorante' felirat és sokszor csak egy ajtót látni az utcáról, ami inkább utal egy titkos klub bejáratára, mint ételkimérő egységre.
2.  Tegyük fel megérkezünk a helyi piacra, vagy belebotlunk egy cukker elhagyatott kifőzdébe. - siker! de európai orrnak, szinte minden kicsit fura, (büdös), meg a látvány is amolyan vidéki disznótoros, amikor épp a mindenből kimaradott cuccokat főzik egy nagy üstben. :) ebből pedig én nem tudtam kitalálni, hogy a menza kutyáinak főznek, vagy épp a selyeminges -hipszer szemüvegeseknek.
3. alapanyagok. Parák, de tényleg. utcán sétálgatás közben sokszor betévedtem szárított hal, alga/moszat, magvas boltba, de néha olyan elképesztő dolgokkal találkoztam, hogy ez már nem az a kategória, amit csak úgy mókásan elrágcsálnék. Vagy egyáltalán nem tenném a számba (a kutyakakinak kinéző és sokszor szagló tengeri uborka), vagy csak kedves helybéli útmutatása után, melyben elmagyarázza mi ehető, mi mérgező, mit érdemes enni és mit mivel.
   
   

Egy szó, mint 100 utazás előtt, tájékozódást javaslok, igaz megkésve, de így tettem én is, így találtam igazi gyöngyszemeket!

Legkedvesebb reggeliző helyem

Olcsó, pedig a központban van. A Macauba induló ferry megállójától 2 perc séta, az öbölre néző úton(Connaught Road), Dél felé. Édes-kedves felszolgálók, óriási választék a pacaltól a tejbepapiig, de én maradtam a cappucino-péksütemény párosnál, ami egy óóóóriási pekándiós keksz és az európaiaktól ellesett eggtart. Mindkettő mesés, megérdemli a Tripadvisor matricát az ajtón, bármiért is kapta.

Kau Kee

No, itt tényleg hosszú a sor. ééééés mosdóba kell mennem, de nagyon. Nagy vagyok! nagy vagyok! kibírom! 

Fél óra és be is slisszantam, kínai menü, de arab számok. Okés, kedvesen kapok a pult alól egy angol menüt, amivel nem vagyok igazán kisegítve, annyit tudok eldönteni, hogy csirke-marha-malac- hal  és  széles rizstészta- közepes - tojásos tészta. Akkor legyen marha és szélesmetélt, mire ez jött:

A tésztának nincs íze, talán ezért kapott a nyakába kamionnyi édes szójaszószt. A marha kellemes. nem túl fűszeres, de finom és pont jóra főzött. Igaz nem a legnemesebb hús használják, de nem rágós, ehető lenne evőpálcikával, ha itt nem giganehezek lennének, így folyton kicsuklanának az ujjaim közül :s Pedig Indonéziában már menőnek számítottam pálcikás evésben, itt a pincérnek feltűnik a műsorom, így felém nyújt egy villát, ezzel beszüntetve a bemutatót. Közben az üres levest is megkapom, szintén kellemes, de óriási élményt nem nyújtó menüről van szó.

21 Gough Street, Central, Open Mon-Sat 12.30pm-10.30pm

54 helyi kavicsot költöttem

Kajálda egy makaói utcán

a legjoooooob!:) az első hely, ahol nem mertem megrendelni valamit! Már-már aggódtam, hogy 100%-ig mindenevő vagyok. De azért az szuper, hogy Federico megrendelte, így láthattam a szettet húsos valójában és meglepően nem volt annyira vészes, mint ahogy írták, de azért én elvoltam  a szomszéd asztalnál ülő fordítóinas  által tanácsolt Wonton leveskémmel. Forró alaplében úszkáló,  tésztába csomagolt húsos rákgombócok. Otthonra is javasolható levesbetét!

48 idei áremelés után kavics a menü (de az angol menün nem frissítették, így sajnálatosan én csak a 40-t voltam hajlandó kifizetni. Nem tetszett nekik, de így jártak) a leves meg 22 volt.

Lin Heung Tea House - számomra a leg-leg-leg helyibb

Legalább is nekem úgy tűnt. Legalább 100 ember környös-körül, összesen 4 európai, a többiek pedig olyan normálisan kinéző középosztály. Menüt én nem láttam, de a falakon vannak étvágygerjesztők képek, nem derült ki számomra, hogy azt az előző tulaj felejtette ott, vagy ünnepnapokon létezik a'la carte, nekünk zsúrkocsit toló néni érkezik és mutogatva annyit kérdez, hogy 1 avagy 2? Hát ketten vagyunk, legyen kettő. Így kapunk 4 kerek bambuszformát. 2 a csirkelábaknak, 2 tésztás húsgombócnak. Szójaszósz, tea és forróvízbe mártott kistálka már kérdés nélkül érkezik. Alapfelszereltség itt is a porcelánkanál és a ólompálcika (igazából műanyag, de hogy pont ebből nem tudnak könnyű, gagyi kínait csinálni???), így itt is bénázgatok, de már szokom az új körülményeket. Amúgy minden finom, a csirkelábakon kvázi több 'hús' van, mint az indonéz csirkék combján, aminek az okát nem akarom tudni, de élvezem a keszekusza kávéházi hangulatot. Nénik szemben rajtunk vihognak,  konyhásnéni megint érkezik, szivacsdarabot mutat nekünk, jójó, legyen az is, abból is kérünk. Papírlapot is kapunk, vadul pecsélget rá Olgi néni, majd elviharzik. A néniknek továbbra sem sikerült  megszokni, hogy külföldiekkel esznek egy asztalnál, de rájuk hagyom, legalább oda-oda sasolva tökéletesítem  a 'mit-mivel, hogyan kell enni' tudásom.

Közben felmosnak körülöttünk, a nyomdázott cetliről kiderül, hogy az a számla, azzal fáradhatunk a kasszához, mert 3 óra van, ők már kitennék a szűrünket.

Legyen így, ketten 107 HKD-t fizetünk (3280ft).

60-164 Wellington Street, Central, +852 2544 4556. Open daily 6am-11pm

Helyi esti piac, Kennedy Town-ban valahol...

Disznó bordát kértem, hát az is van benne, de a malac egyéb alkatrészei is. Hagyma, zöldhagyma, valami káposzta/saláta  közötti lény, ragacsos szósz és tűűűűűzforró kőedény mindez alatt. amolyan jó. :)

Ami kedves, hogy csupa gumicsizmás itt a felszolgáló/étteremtulajdonos, a fal mellig csempézett, de itt is nagy körasztalok és baráti társaságok ülnek, mintha épp szülinapot ünnepelnének egy-egy sörrel karöltve a fortyogó megfejthetetlen húsdarabkákat.

Egyéb, hontalan ételek:

mondjuk csiganyárs

Valami nyárs, szeletelt kerek valamivel. A mi ez kérdésre az jön, hogy 'póóók', vagyis malac. Hát legyen. Én felezni akartam Fede-vel, de ő éhes, így egy-egyet kérek. No ez, zsír és talán bőr, de mivel annyira vékony a külső ropogós rész (tehát effektíve a bőr), hogy kis malacra gyanakszom és bizakodom, hogy nem inkább valami bélféleséggel keverem itt a szezont. Fura lehet az arcom, két turista érdeklődik a nyalánkság ízvilágáról, mire én felajánlom a kóstolót, de azt mondják ma érkeztek, így ma még maradnak az ismert eredetű ételeknél. Pedig nem vészes, de kedvenc nem lesz.

Doufuhuha

Kedves egy dolog. Valami a joghurt és az aludt tej között, mert állagra nagy kockákban remegős, kicsit zsíros, cukorsziruppal, tálkákban tálalt nasi. Ez egy nagyon lágy tofu tulajdonképpen, kevés ízzel, így akár lehetne sós verziót is kreálni belőle, de itt az édes kapható. Jó kis kaja, reggel sosem láttam, de akár  laza vacsorának is megteszi.

Sárga guava

egyszerűen csak finom! Habár kívülről egy koszos teniszlabdának tűnik, ez ne szegje senki kedvét!

Mangó /vörös krémes gombóc

A mangós állati jó, még akkor is, ha maga a tészta rizslisztből készül, tehát ragacsos, nyúlós, semleges ízű, amikor belül érett mangódarabkák vigyorognak, kívülről bedig kókuszreszelék fedi, akkor nem lehet kihagyni! A másik töltelék valamilyen babból van, kevésbé érdekes.

Helyi mágjarakás

na jó, annyira azért nem, de amikor este elsétáltam mellette, ez volt az első benyomásom a hölgyről. Aztán az is, hogy nem estére való, de a sors úgy akarta, hogy másnap reggel is rám mosolyogjon a kompkikötőben, amikor egy hosszú és viszontagságos hajóút előtt álltunk, így jó magyar lévén meg kellett vásárolnom. Jó az utazás maga 1 órát vett igénybe, egy hipermodern gyorshajón, azért jól esett reggel a puha piskóta közé pakolt mogyoróréteg, vaníliakrémmel és barnára pirított tojásfehérje habbal keverve. Ami az indonéznek az egyenpóló, a hongkonginak az egyen táska, az nekünk magyaroknak az evés. Mi így utazunk. pont. A parizeles szendvics unalmas lett volna, Fornetti sincs errefelé, hát maradt a szerelem első látásra.

Mangó, Mangó és Mangó

Létezik mangópuding: sárga és remeg, erről felismered. ja és kóstolás után eldöntöd hogy ezentúl csak ilyen pudingot eszel.

Rétegzett mangódesszert (friss mangó, mangópuding, tejszínes krém, mangózselé): minden adott a tökéletességhez, ki nem hagyható!

Mangós tic-tac is van! - szorosan az útlevelemhez rögzítve...



Köv. részben: 100 éves tojás, legjobb gyorsétterem

A még Keletebb, az már Nyugat - 1. rész

Volt már valaki Hong Kongban? Esetleg ismerős? Ismertek valakit, aki konkrétan, csak és kizárólag Hong Konba utazott? Nálam is gyér a lista, pedig a mastercard adatai szerint, évente 8 millió látogató kerül az öböl közelébe és ugyebár magyar biztosan akad köztük...

Szóval meglehet, hogy édesdeden átmosta az ítélőképességem a ferdekábeles hidak sorozata (melyeket valami oknál fogva csodálok), de valahogy azt súgja az első benyomás, hogy nem véletlen a turisták növekvő száma, sokkal több a város egy felduzzasztott  kereskedelmi központnál!

Persze már rögtön az érkezés menedzseresen letaglózó, mintha csak hosszas marketingmunka eredeménye lenne: a gépből folyosóra tesszük a lábunk, skippelve az otthon már megszokott repülők közti sétálást, a folyosó pedig vonathoz vezet, ami elsuhan velünk a bevándorlásig és a csomagokig! Nem bízzák a véletlenre itt az elkallódást! Minden pontosan, szervezetten működik és számomra az első reptér, ahol nem monopolhelyzet uralkodik a vároba jutást illetően! A menü: 6-8 buszjárat,  egy vasúti vonal és az elmaradhatatlan bérkocsizás.

Egyetlen dolgot nem sikerült megértenem a terminálon töltött egy óra alatt: miért sajnálják azt a 3 nanogrammnyi tintát az útlevelemből, mely bizonyítaná a kiscsaládomnak, hogy valóban itt jártam és ehelyett miért csak egy amolyan bankfiókokban használatos sorszám méretű cetlit kaptam, amit szerintem annak rendje-módja szerint már el is kavartam valamerre??? a csinadrattába én azért belecsempésznék egy kis exluzív látogatói kártyát, közös fotózást egy pandával, vagy magával Jakie Chen-el....

A közepes szomorkodást hamar feledteti, hogy dobule deck szállít a városba, hol máshol, az út bal oldalán, így Laosz és Kambodzsa jobboldali (néha kétoldali) közlekedése után, most megint tudatosíthatom, hogy ideiglenesen, ez most a haladási irány.

Az első reggelen rögtön túl is alszom magam, így meglehetősen későn, 10 felé indulok felfedezni, de még ez az időpont is elég arra, hogy fázzak! :) na nem úgy cidrisen, csak módjával, de végre rendes, normális időjárástól és nem légkonditól! Minden egyes libabőrös percért hálás voltam a nap során, mert az utolsó napok 40 fokos Bangkokját már nehzen viseltem.

Szóval a kezdő csomag: 22 fok, cipő, zokni, sál-sapka, (na jó sapkám nincs is), applikáció tömegközlekedéshez és nagy mosoly szimpátiához.

Ez utóbbit hamar hasznosítom, mert 5 perc kirakatbámulás után, nem bírtam ki, hogy ne merészkedjek közelebb az ott árult termékekhez.

A bolt: nálunk talán fitotékának mondják, itt krikszkraksz

A portéka: Hókuszpók, javasasszonyok és a középkor összes boszorkánya által használt állati és/vagy növényi részegységek

Árfekvés: indonéz mértékkel, megfizethetetlen

Angoltudás: minimális

Emiatt nem vásárolok aranyárban lévő gyíkocskát és madárlábat, csak egy vámvizsgálaton is biztonságosan kimagyarázható gyöngyport, amit szerintük arckrémbe keverve meghozza a  második tinikort. (hogy ez a bőrön vagy az agyban jelentkezik, az nem derült ki a beszélgetésből)

A következő utam egy 7-11-be vezetett, szimpla mezei vízért, ahol végérvényesen realiáltam, hogy drága várossal állok szemben... Olvasók és hallgatók, én, az 1/16-d részben nápolyi, tényleg nem szeretem a vastag tésztás pizzát, de kérem becsüljük meg azokat a már kihűlt, de infra alatt újramelegített 200 Forintos csodákat, melyek elárasztották fővárosunkat, mert olyat vajmi kevés más helyen találni!

a hong kongi nagytesó

A vízzel és a napi költségvetésben engedélyezett kávéval karöltve sétálgatok a part felé és valahogy hamar barátságot kötök egy ott pecázó helyi nénivel. A kávéspohártól még időben megszabadulva mellé ülök és érdeklődöm a napi eredményeiről, miközben ki is derül, nem létezék közösen értett verbális kommunikáció. Azért maradok mellette kicsit, hátha megered az oxfordban végzett nyelve:)

Egy szál damil, egy horog és nagy lendület. De hal sehol. 

A Balis  pecás sikerélmények után magabiztosan kérdezem: esetleg... nem próbálhatnám meg én is? Hogyne!  Azzal a lendülettel fel is akasztom a horgot a sálamban, így a néniek először engem, hülye külföldit kell "megmentenie", de tüneményesen kinevet a bénaságomon, segít, aztán újabb lehetőséget biztosít a gyakorlásra. No, kisVuk tanult a hibájából, a második dobással már egészen messzire találok, de fogás semmi. Amikor a horgom már karnyújtásnyira volt a parttól, valami nagyon megakasztotta, így féltvén a néni napi betevőjét, rögtön vissza is adtam neki a "felszerelést", intézze ő, de halál nyugalommal közölte (szerintem), hogy ez csak a part menti kő és vagy növényzet. Kis mozgatás után kiakadt a horog, felhúzta és tudtomra adta, még mindig nincs vacsora.....:s na jó, akkor nem bohóckodom tovább, sok sikert kívánok és elsétálok.

Végigbandukolok a filmcsillag sétányon, majd mintegy 4-5 társadalmi szintet ugorva, a délutánt a Museum of Art-ban töltöm, tintaképekkel, kalligráfiával, kínai porcelánnal és modern városfotókkal.

Aztán további séta, öböl és az angolok által épített vasútállomásból megmaradt óratorony akad utamba, de utcai kajálda egy sem, melyre igazán csak most leszek figyelmes.

 Semmi sült rizses, sarkon gyümölcslevet áruló fogatlan bácsika, még egy fritőzös ember sincs a környéken... hiába, Indonézia elkényeztetett, ott nem kellett 3 percre sem előre tervezni, mert ahol megálltál, legyen az cipőkötés az utcán, motorozás közbeni nyújtózkodás, raftingolás közbeni pihenés,  eltévedés túrázás közben...stb az biztos, hogy kaját és benzint tudtál venni, ott és akkor. no itt nem! Viszont ahol enni adnak, ott ételmaradék, alapanyag hulladék, rossz szag és patkány is akad, itt ebből is komoly hiány van, mint ahogy cigicsikkből és eldobott zacskókból is. Ezek alapján, valahogy a britek jobb tanárnak tűnnek a hollandoknál. Vagy csak erőszakosabbnak, ugyanis ők jöttek, ópiumot vittek, teát-tejjel és egyéb badar szokásokat ragasztottak teljesn normális helyiekre, miközben egy teljesen új várost építettek és oda csoportosultak.

Azóta a koloniál épületek többségét elbontották a hong kongiak és helyükre 30-50 emeletes tornyokat húztak, de a brit szokásokat nem tudták ilyen hatékonyan kigyomlálni a kantoni kultúrából, így maradt a tisztaság, de az íztelen szalámi is... hiába, valamit valamiért.

folyt köv.

belégzés-kilégzés

Vipassana

(2014. Február 9-16.)

Újabb élmények után kutatva, egy hétig vonultam hegyek közé, hogy kiélvezzem egy meditációs center vendéglátását, valamint, hogy megfeledkezzem kicsit a külvilág történéseiről.

Vipassana meditálásba kezdtem, mely eredendően abban segít az azt gyakorlóknak, hogy úgy lássák a dolgokat, ahogy azok valójában vannak és abban a pillanatban, amikor megéljük őket. Nem előtte, nem utána, AKKOR. pont.

Normális ember valamelyest készül az ilyesmire és bevallom, nálam is tervben volt, de a meditációt megelőző héten Malajziában voltam, sok programmal és kevés internetkapcsolattal, így a készülődés leginkább az utazás megszervezését jelentette.

Ennek következtében, éppencsak letett a kuala lumpuri gép Jakartában, amikor már csörgött is a mobil, hogy a parkolóban várnak. - :)
Egy rövid kitérővel megmutatták a szervezet frissen épülő központját, mely lehetővé teszi majd, hogy kevesebb utazással, Jakartában is elérhető legyen az önkéntesen vállalt magunkba nézés. Ötletnek jó is ez, de én azért boldogabb vagyok a tudattal, hogy mindezt nem egy külvárosban kell megtennem, hanem jó levegőn, csendben és nyugalomban, Nyugat-Jáva egy kis falujában, Bakomban.

Még nem hagytuk el Jakarta táblát, amikor gyarapodott az autó utasszáma:  egy indonéz sorstárs, egy szerzetesnő és a tréninget a héten vezető, Myanmarból szintén frissen érkező szerzetes. Kicsit fura az úriember, feltűnik, hogy minenki magasztosan beszél vele, én azért maradok az udvarias-kedvesnél. Az 5 órás útba párszor beleszundítottam, a telefonom meg lemerült, így igen hirtelen riadtam fel az érkezésre. Becsekkolás indonéz -nem értem - formanyomtatvánnyal, villámgyors vacsora, telefon lead, takaró, ágynemű megkap és már csak arra riadtam fel, hogy 3:30-kor kolompolnak ébresztőre.  Jó alvó gyanánt vissza is szundítottam, legyintve az egészre és lévén, hogy magadra vagy utalva, 6 óra magasságában másztam ki az ágyból, mint egy rendes királylány.:) 

de jófejek a kezdőkkel! megkaptam a reggelim, majd egy órás eligazítást az indonéz sorstárssal és már kezdhettük is a némaság gyakorlását, mert a puding próbája itt is az evés!

Szerencsére kevesen voltunk, 7-8 ember, ami a hétvégére bővült ki még néhány, városból csak úgy 2 napra kiszakadt emberrel, de ők most csak hobbi meditálóknak mondhatók, mert megértettem, a komolyabb hatásokhoz idő kell.

A hét folyamán kemény a tempó, bőven biztosítanak lehetőséget a gyakorlásra: 6 óra alvás, óránkénti váltásban ülő- és sétáló meditálás, napi 2x-i evés (reggeli és 11:30-ig befejezett ebéd, mert 12 után, már nem vehetünk magunkhoz ételt. Könnyítésképp délután 5-kor engedélyezett egy jó cukros lötty), nincs beszéd, nincs telefon, olvasás, zene... a saját gondolatainkkal kell dűlőre jutnunk.

Kb. két napba telt, mire elfelejtettem a mobiltelefonom, az emailjeim, és a hírolvasás szükségességét. Megmosolyogható, de azért ez sem egyszerű feladat! Leinkább, mert rengeteg lezáratlan szálat hagytam magam után, beleértve az utam következő lépcsőjének megszervezését, ami fontos lenne, mert olcsó repülőjegyet nem az utolsó pillanatban szokás találni. No, de ez is megy egy hátsó fakkba.

Két email agyalás közt, még rögtön hétfőn megérkezik a hátfájás, a törökülésben megmerevedett porcok lázadása, a vállak és nyak sziklává változása, ami termeli ám a morgolódó gondolatokat: ki a fene találta ki ezt? milyen örömöt/előnyt látott ebben? ez nem jó a testnek! egyre komolyabb fájdalmak jönnek, ez nem lehet hatásos semmire.

Ugyanakkor az is tapasztalható, hogy megnyugszom, elfogynak a tennivalók, tudom, most úgysem tehetek semmit, ezt az időt elvonulásra szántam, így jobb, ha megfeledkezem arról, mi vár majd ismét  a rohanó világban.

A hátam is kezd beszokni és egyre jobban tudok fókuszálni arra, amiért jöttem: a jelenre...

Szerdán van lehetőségem először hosszabban beszélni (kb 10p), amikor csatlakozhatok a reggeli megbeszéléshez, ahol a nem indonéz anyanyelvűek osztják meg élményeiket a tanítóval, valamint kérdezhetnek kétely esetén. Itt inkább figyelek, értek, elemzek. És realizálok, hogy azontúl, hogy a fizikai korlátaimait is le kell küzdenem, a legnagyobb menet az én túlontúl gondolkodó elmém, aki dobálja az emlékeket, válogatás és rendszer nélkül.

Azért tippek erre is vannak, nem hagynak magamra, feltételezhtően nem én vagyok az első ezzel a tapasztalattal.

Az elején hamar realizáltam, hogy mind a beszélgetés, mind a mozgás, úgy általában energiát ad nekem. Ha jó emberek vesznek körül, feltöltenek, anélkül, hogy észrevenném, a mozgás pedig segít álmosság esetén. És pont ezeket veszik el most tőlem! Így maradjon ébren az ember.

Amúgy meglepően hűvös az idő a hegyek közt, kora reggel pulcsit, vagy éppen a takarómat kell használni, mert nagy a cidri! (kb 20 fok:) ) De csak 2 napig, mert valakinek szavak nélkül is sikerül barátságot építenie.

Ugyan minden egyes mozdulatunknál csak magunkra kellene figyelni, én azért észreveszem a külvilágot, de persze csak úgy módjával... pl az előttem ülő kínai-indonéz néni tüneményesen halk, nem akadályoz senkit, precízen tartja az időbeosztást és kedd délután egy pasminát hagyott a matracomon egy postittel: "hogy adjam vissza később"...:)))) én meg, teljesen meghatódtam! próbáltam neki megköszönni, de beszélni nem lehet, próbáltam egy mosollyal bólintani, de most extrán elmélyült volt, így maradt a cetli az ő matracán: köszönöm! Ennek ellenére rendesen kizökkentett az ismeretlen kedvességével, nehezen húztam vissza a gondolataim a légzésemre. Aztán másnap is akciózott, mert csalafinta ám! kiszúrta, hogy kevés a fehér cuccom (fehér felsőt illik hordani), és ebédről a terembe tartván csettintésekre lettem figyelmes. Neeeeem dőltem be, elmélyülten sétáltam tovább, de a hangocskák nem szűntek, így muszáj volt hátra néznem, meglátva így a nénit a szobája ajtajában, egy rakat pizsamafelsőt tartva a kezében, melyet most nekem ajánl fel, ismeretlen külföldinek. Szívszorulás 2, de ezeket kedvesen elutasítottam.

A másik figyelemelterelő: egy ókori görög, fehér hacukában, nagy szakállal, borotvált fejjel, aki biztos megunta a cirkuszt és kenyeret, így kultúrát váltott egy kis politikamentes nyugalom érdekében. Víztöltéskor összemosolyogtunk párszor, mire én rögtön  el is szégyeltem magam és ki-ki folytatta tovább a napját a megszokott ütemben.

Gondolatok jöttek, mentek, szívszorítás jött, de nem ment, ellenben javult a kedv, csökkent az álmosság és szimplán csak jól éreztem magam. Nem volt, ami megzavarjon és ez nagy nyugalmat ad! Javult a koncentrációm, sikerült 45 percig mozdulatlanul ülni és figyelni, ami kezdőként nagy eredmény! :)

Ellenben tudtam, hogy nem leszek 10 napig, hiába jelöltem meg ezt az időt, elkezdett húzni Balira a szívem és pont aznap a csirkeláb is jelzett, hogy elég legyen a mezítlábas sétálásból, így lassacskán elkezdtem kommunikálni a szervezőség felé. hmmm, nem fogadta öröm az ötletem, egy 2 órás beszélgetés kerekedett belőle a szervezetet vezető szerzetesnővel, aki komoly üzletvezetés után döntött úgy, hogy a természetbe vonul. Szerencsére könnyen elfogadta a döntésem, mert a tanítóval hétőn mennek Jakartába, így 8 csendes nap után, problémamentesen csatlakozhatom hozzájuk! :)

A terefere alatt derül ki a burokban élésem foka, hiszen épp vulkánkitörés zajlik Jogjakarta mellett, hamuval és porral ellepvén Semarangot is, amiről nekem vajmi kevés a fogalmam. Kedvesen érdeklődik a szerzetesnő, hogy: de hát nem vettem észre, hogy a terem padlója milyen ragadós poros??? nos, észrevettem én, de logikusan az első gondolatom a takarítás hiánya volt, nem egy vulkánkitörés!!!!

Hétfő hajnalban indultunk útnak, de nekem már a vasárnapom egy merő lógás volt: közös képet készítettünk a hobbi-meditálókkal, repjegyet vásároltam, szigorú felügyelet mellett, valamint visszaadtam a pasminát a néninek egy budapesti képeslap kíséretében, aki ismét visszatette a matracomra azzal a felirattal, hogy este még hideg lesz, szükségem lesz rá. :)

Délután megint összefutottam a göröggel a pormentes tábla előtt, így írásban érdeklődtem, az itt eltöltendő idejéről. Ő adta fel hamarabb, megszólalt és sutyorgásba kezdtünk, majd, mint a csínyt elkövető kisdiákok, az épület háta mögé vonultunk.

ledöbbenés1: na kit ismer a tiszteletreméltó Platón, polgári nevén Stefano?? hát Jan-t, a spanyol csoporttársamat!!!!! 10.000km-re élek a 26 éve kiépített ismerettségi körömtől és itt fél év alatt összefutnak az épp csak megalakult szálak!

ledöbbenés2: az úriember 2 hónapig lesz itt, ami biztosan nem egyszerű, de ha időről-időre beiktat egy 'beszélős' napot, tutira bírható. :p

Végül a néni is feladta, hozzám szólt!!! Pedig ő nagyon elhivatottnak tűnt, de amikor végleg rám bízta a pasmina sorsát, jó utat, további jó meditációt kívánt és  megjegyezte, hogy amit viselek, az Szumátráról jött, vigyázzak rá...(szívszorulás3)

Hétfőn györnyörű utakon jutottunk el végül Jakartába, ahol egy családi ebédre voltunk hivatalosak. Kicsit besegítettem a gps-emmel, így pontosan érkeztünk a myanmari házigazdához, aki kitett magáért vendéglátás tekintetében! Mesés terülj-terülj asztalkám közben mesél mindenki az életéről, így kiderül, hogy a családnak egy gumiszalagokat szövő gyára van olyan megrendelőkkel, mint pl a Victoria's Secret. Mivel lelkesen érdeklődöm, a reptérre menet gyárlátogatás a jutalmam. Nagy a boldogság a részemről, mert még sosem láttam ilyet! Először a srí-lankai sales-es mesél a szortimentről és a melltartók összetett gyártási folymatáról, megspékelve egy-egy lépés látvános magyarázatával. A tartó funkcióknál elnevetem magam és közlöm, életemben nem beszéltem még így férfival melltartókról, így továbblépünk gépeket megismerni.

Igaz a zajban vajmi keveset értek az amúgy is akentusos angolból, élvezem a millió gép ütemes csattogását, a komoly tisztaságot, rendszert, a fülvédőt(!) viselő, mosolygó munkások látványát! Pozitív csalódás, hogy nem egy gyengén felszerelt, elmaradott, kizsákmányoló termelést láttam, habár hozzátették, hogy az átlagos kép, egészen mást mutat! :s Az olcsóbb termékek értelemszerűen áldozatokkal járnak...

Vége tért a séta, vissza az autóhoz és irány a reptér, hisz Balitól is el kell köszönni annak rendje és módja szerint.

Indulás előtt még egy pillanatra elkap a tulaj felesége, ugyanis a cégnek vannak saját termékei is, valamint a világ egyensúlyra törekszik, így a mosodák által másra ruházott fehérneműim helyett most újakat kapok, varrás nélküli termékek személyében!:)

Ez az enyém, ez a nap!!!!