Persze, vakok
vagyunk még ebben az idegen orszában, de azért ne maradjunk itthon péntek este,
tutira találunk valakit, aki 'bevállal' minket. (szűk keresztmetszet a
közlekedés, mert autója kevés embernek van, robogóra meg ugyebár csak egy plusz
ember fér el és itt a szűk környéken csak az utcai kajáldások, benzinárusok
vannak.) Nem kellett aggódni, David (Peru) szólt, hogy 6-kor találkozik egy
csoporttárssal, menjünk mi is. A 6-ból fél 7 lett persze, de ez nem meg sem
kottyan (nekem sem!!!) az ok is érthető: imádkoznia kellett. A lényeg, hogy már döcögünk a lassú
közlekedésben és memorizálhatjuk a szemétkupacok között fellelhető
érdekességeket.
Egy kisebb kör
után, felmerült, hogy együnk valamit és hát mi mást, mint Nasi Padang-ot, az itt a menő, én állok elébe!
Étterem, nagy
pohár tea és kézmosóvíz az ültetéshez jár, a megrendelt éltel, pedig 6-8p után
került asztalra. Itt elég gyakori, hogy több kisebb kupacot halmoznak egy
tányérra, feltételezem szisztéma szerint, de ennek rejtelmeire nehéz választ
kapnom, de nézzük a listát:
Rizs: átlagos, ragacsos verzió, leöntve valamelyik kupac
csípős szószával.
Narancsfalevél: fonnyasztva. a suliban hallottam
róla, valamiért egészséges, de az majd csak később derül ki. Halvány citrus íze
van, de semmi nehezen ehetű 'fű' jelleget nem lehet tapasztalni. Szegény David
addig ette, amíg nem szóltam, hogy az nem spenót...így járt.
Marhapörkölt: paprika nélkül, puhára, de nem
szétfőzve. érezhető húsíz, amit rögtön utána elnyom a csípős, így más nem derül
ki az összetevőkből számomra.
Articsóka: finom, nem szálkás, mint nálunk,
kicsit csíp
zöld chilli: a fentiek fejében egy villányit
kóstoltam csak. Elég volt. Majd a jövő hónapban már ez is jobban megy.
(a képen balról jobbra-bocsánat, rossz helyre került a
fókusz:( )
@Szabó Zsófi,
büszke lennél rám. A lengyel lány sírt a csípőstől, a perui srác meg feladta és
narancslevezett, így ketten maradtunk az indo csajszival, akik jóllakásig
vállaltuk a menüt! De azért közöltem vele, hogy ha bárki azt mondja neki, hogy
a magyar kaja csípős, ne higgyen neki!
hazafelé nemzeti témák jöttek, melynek keretein belül David megkérdezte ismerem-e Puskást, majd a rubik kockáról beszéltünk, amit mindenki (!) ismert, de senki sem tud kirakni, a csodás vízipólósainkról, a hasonlóan állat lengyel röplabdásokról éés a többi csodaságról.
Jó éjt!
ps.
Csípések száma:1,
vélhetően nem szúnyogtól.
Csirkeláb: megunta
már az első, otthon kapott gyakorlatsort, így úton van már a következő adag-»feltehetően
javul!
Ha ha, buszke is vagyok! Egyebkent addig rendben vagy, amig kigyot meg tucskot bogarat nem akarnak etetni veled :)
VálaszTörlés