Kalimantan/Borneo 1.

Előkészületek

Nos, nagy az utazási szándék, nem lehet itt pácolódni Semarangban, mert megesz minket az unalom. Viszont szelektálni kell, mert az ország óriási és persze a látnivalókat nem csoportosították egy szigetre, a közlekedés meg... talán a vándorló ősmagyarok fürgébbek voltak, mint itt a helyi buszok.

Jan nagy álma Kalimantan-ra jutni, óriási dzsungeltúrát tenni, a sűrűségek legsűrűjében, amihez azért nem biztos, hogy csatlakoznék. A világ 3. legnagyobb szigetéről van szó (kb 6 Magyarországnyi terület), középen érintetlen természettel, a partvonalak 150-200km-es körzetében pedig a szokásos nagyra nőtt falvak, amiket ők városoknak titulálnak.  A Lonely Planet fórumon azt monjda 'Laszlo'(ugye, hogy magyarok mindenfelé vannak?? :) ), hogy ő 8 hónapig barangolt arrafelé, unatkozás nélkül, így másoknak is az a javaslat, hogy ne egy hosszú hétvégével készüljenek.

Közben apró cseppekben kiderül, hogy az egyetemen egy egyhetes vizsgaidőszak  lesz októberben, ami nekünk külföldieknek szünet, lévén, hogy nem kell vizsgáznunk, csak prezetntálunk ebből-abból. Ezt tetőzi, hogy 2 napos nemzeti ünnep lesz, ami egy kedves hosszú hétvégét kreál és aminek a keretein belül random állatkarámok alakultak a város legabszurdabb részein. Kb. mint nálunk, a fenyőfa árusítás, de azért véleményem szerint igen más szorosan, a célra alkalmaltan helyen tárolni kivágott fákat, mint élő lélegző állatokat.

Ahogy számolom már 1,5 hét iskolamentességnél járunk, amiről a nemzetközi iroda nem óhajtott tájékoztatni minket, jó szokásuk ugyanis mindenről sms-t küldeni a t-1-k napon....csak a tervezhetőség kedvéért, gondolom. De mi kifogunk rajtuk, mosoly, kedvesség, furfangosság és máris  2 hétre tornáztuk fel az őszi szünetet, ami valóban arra késztet, hogy egy nagyobb lélegzetvételű túrát iktassunk be a szürke hétköznapokba.

Kalimantán mellett szól, hogy Jan egyik indo barátja, Gedő (okkal térek el az eredeti nevétől) épp menne haza a szülőfalujába, így tölthetnénk az anyukájával és vele az ünnepeket (karámos), aztán közös nemzeti parkos hajózás, majd érzékeny pá és mindneki megy tovább amerre kedve tartja. Ej, ej, ez így már igen vonzó felállás, még akkor is, ha a legutóbbi társas utazás után úgy gondoltam, nem biztos, hogy mégegszer be kellene vállalni ezt a csapatot. Ráadásul most nem 4 napról beszélünk, hanem 14-ről...

A terv:

Semarang-Kumai komppal, indulás csütörtökön, ünnepek családdal, nemzeti park, majd Jan dzsungel, Évi+Gabi városlátogatás lólépésben.

kb. szerdára alakult ez ki, amikor én is húzom a szám a másnapi indulás láttán, preferálok egy kis szabadidőt az előkészületekre, mint kaja és gyógyszervásárlás, de persze ez csak engem aggaszt. :) Közben Gabinak megint megy a hasa, nem tudja, hogy jön-e vagy sem, ami ugyebár engem is befolyásol, de ígéri, csütörtökre dönt és akkor még mindig mehetünk egy pénteki hajóval, a fiúk meg megvárnak a nemzeti parkozással. - ámen

Csütörtökön kiderül, hogy a fiúk sem indulnak, Gedőnek valamilyen elfoglalsága akadt, szombaton tudunk menni, de nem Kumaiba, hanem Sampitba, ami nem baj, mert busszal gyorsan (ahaaa) át lehet robogni. Gabi még mindig nem döntött részvétel ügyben, amit persze értek, de most rosszul viselek, így próbálom kiszedni belőle, hogy mennyire beteg, hogy mit akar, hogy milyen a kedve, de hárít.... ajjaj. akkor kerülő út. Couchsurfing oldal, random host kérelmek, amikre gyorsan jön válasz,  plusz kaptam mégegy kalimantáni kontaktot, így én döntök: akár belevágok Gabi nélkül is. állat lesz és kész.

Sajnos későn szóltam Jannak a döntésemet illetően, így nekem nem vett kompjegyet, vagyis nekem is le kell zarándokolnom a kikötőbe pénteken, nehogy az ünnepek miatt kifogyjanak a jegykészletből.

Erre  csütörtök este 10-kor Gabi közli, hogy jön. Vegyünk együtt jegyet, de várjam meg míg ő beszél a tanáraival, mert ő ugye még nem intézte el a 2 hét szabadságot, neki jelenleg csak 1 hete van, de az tutira semmire sem elég. áááá de kurvára fogy a türelmem már most...

Rábólintok, végülis van nekem is dolgom a sulis orvossal malária ügyben, remélhetőleg a két intézni való, azonos gyorsasággal rendezhető!

Reggel nem volt dokibácsi, de jófejek, behívják nekem, mert közöltem, hogy fontos, így egy óra múlva már activityzhetek vele mindenféléről. Mivel az elején nem tágított attól, hogy  'mik a tünetek?', meséltem neki a minimális meghűlésről és a nem múló hajhullásról, vagyis megkaptam ugyanazt a multivitamint, amit a többiek is, szedjem csak, jó lesz az! Ezt követően egy kis asszisztensi segítséggel csak áttértünk a maláriás témakörre, ahol számomra a legfőbb kérdés az volt, hogy KELL gyógyszert szednem avagy NEM. Na ezt szerintem nem értett meg a bácsi, mert vette elő az A/5-s szaknévsornak kinéző könyvét, kinyitotta a maláriánál és olvasta, hogy akkor reggel egy tabletta.....stb.

Évi eközben: most komolyan, bízzak ebben a tudásban? persze lehet rosszabbul járnék, ha magabiztosan, könyv  nélkül mondana valami random infót, így legalább tudom, hogy utánanézett, na de mégis. Felírja a receptet, mert a sulis rendelő nem tart ilyet, ami igazságtalanság, Gabi eddigi összes gyógyszerét ők adták, ami már egy cipősdoboznyi adagot tesz ki, nekem meg ezért a 3 tablettáért vándorolnom kell, mert csak kevés gyógyszertár tartja. remek. Semmivel sem lettem bizonyosabb a gyógyszer szedést illetően, ugyanis meglehetősen károstja a májat, sok a mellékhatása, így sokak nem javasolják, helyette szigorúbb odafigyelést írnak elő a háló alatti alvásra, a hosszú ruházatra és a szúnyogriasztó spray használatára...

Érdeklődöm a görög lánynál(orvosit végzett), ő mit tud, mondja, hogy utána néz a neten és visszaszól. Nagyon kedves volt, 20 perc múlva hív is telefonon, hogy 3 nap dzsungelre nem javasolják az okosok sem, a városokban meg minmális a fertőzöttség, így döntök: beszerzem azt a hiányzó farmert, meg 2 hosszú ujjú felsőt és minden rendben lesz.

kb. délre Gabit is összeszedem, amikor én már aggódok, hogy miként rakunk bele mindent a napba (ruhavásárálás, pénzváltás, postai ügyintézés, jegyvásárlás) így felvetem a szétválás esélyét, amikor is ő közli, hogy neeeem, nem, menjünk együtt, lesz idő. Hát jó. angkotra fel, első megálló a posta, aztán gps bekapcs és iráány a jegyirodához.

Idegesítő és furcsa, hogy amint leszálltunk a kisbuszról valahol a kikötő közelében, azon nyomban akadt társaságunk egy szikár helyi személyében, aki vezetett minket és magyarázott hol angolul, hol indonézül, hogy nem kér pénzt. Kérni nem kért, de várt egy kis anyagi ellenszolgáltatást, amit persze nem kapott meg. 1) nem kértünk segítséget, 2)túlságosan villogott a dollárjel a pupillájában, a jószándék minden formáját elmosva ezzel.

Jegyek megvéve, mintegy 180.000-t gomboltak le rólunk, ami végülis jutányos 4-500-km-t.

 Irány a piac a farmer ügyében! Nem résztletezném túl hosszan, de rábólintottam az első olyan darabra, ami kb-ra jó méretben, elfelejtve a felesleges gombdíszek ocsmánságát. (feltételezhetően ez a 90 deka ittmarad majd az anyaországának…)

Hazafelé elcsípünk egy pénzváltót még zárás előtt, így az is rendben, de mire visszaverekedjük magunkat a mi kerületünkbe, a legtöbb helyi járatos kisbusz már alszik (este 7 óra!!), így stoppolunk hazáig, szerencsére sikeresen.

folyt köv.