Magányos Vízesés

(2013. 10. 04.)

péntek van. este. itthon tanulmányozom, hogy mire is jó a papaya, amiből megint egy két kilós darabot sikerült beszereznem. Kopognak az ajtómon, de hiába mondom, hogy gyere be (bármilyen nyelven), már megszoktam, hogy nekem kell kinyitni az ajtóm. Nyitom, és sehol senki. Akkor ezek szerint látogatóm jött. Kukk a bejárati ajtóra: Jan érkezett meg a napi túlélőtúrájáról, teljesen kimerülten és összetörten... Sok fizikai munkást láttam már hazafelé tartani, ittast és kevésbé alkoholizáltat, porban fürdőt, állva elalvót, de ez a srác úgy néz ki mindegyiken túl tesz. Nem is sikerül neki eljutni a "koedukált helyiségünkig" a lépcsőre rogyva kezdi a meséjét. Előrször is 4-kor találkozónk volt egy tanárnál, teázás, informális ismerkedés, városlátás céljából. 6-ig Jan nem érkezett meg, így mi is elhagytuk a terepet, mert készülnünk kell a holnapi túrázásra is. Kiderült, hogy 7 óra magasságában egy teljesen idegen srác elfuvarozta a helyszínre, így nem maradt le teljesen az eseményről, csak épp privátban intézte.

Szóval ez a fiú, ma elindult dzsungelt látni, egyedül. A helyiek (akik néha tényleg túlaggódják a dolgot) konkrétan megmonták neki, hogy ne menjen egyedül, vadállatok vannak arra, magányosan kevés esélye van időben segítséget kapni. Jant, a spanyol geológust ez nem zavarta, komolytalannak vélte a félelmeket és nekivágott...Egy darabon elvitette magát motorral, majd jött az egész napos trekking az ismeretlen terepen, térkép nélkül.

Az élménybeszámolójának minőségét rontotta, hogy Jan angolul mesélt, (Lisa ült mellettünk, az egyik aranyos indo leányzó) de ennek ellenére az lejött, hogy egy-két megcsúszás után egyszer rettentő zűrös helyzetbe került.

Ugyanis felért a hegy csúcsára, ahonnan rövid körbetekintés után a patak mentén gondolt leereszkedni. Az ötlet okos, szavakban is elismertem, de azt nem kalkulálta bele, hogy itt a patakok néha vízesésekké válnak, így egyszercsak egy 20-25-30 méteres szakadék szélén állt... hoppá

Próbált ő a kavicsokon ügyeskedni, de megcsúszott és zötykölődött lefelé a sziklákban lassulva, és ágakban meg-meg kapaszkodva, táskástul, bakancsostul, fényképezőgépestül.

Baromi nagy szerencséjére egy nagyobb kőben fennakadt végül és egy másikban kapaszkodni is tudott, hogy levegőt vegyen az izgalmat követően. Közben észrevette, hogy a vízesés alján állnak emberek, kiabált is nekik az általa ismert összes nyelven, de a víz morgó hangja elnyomta az ő segítségkérésétm, így nem maradt más hátra: egyedül lereszkedni valahogy. Gondolom az erőnléte vagy az óriási nagy szerencséje segítette és végül épen leért a vízesés aljára, ahol új barátokra tett szert. Először egy herbal patikába vitték, ahol vettek neki sebfertőtlenítőt és valamilyen izomhúzódásra/kék foltokra (?) való krémet, mert a combjait igencsak összezúzta. A 'szakszerű' ellátás közben pedig kiderült, az ismeretlen idegenek ismerik a mi teára invitáló tanárunkat, tudják is, hogy hol lakik, így Jan oda lett leszállítva, csak éppen egy másik idősávban:)

Szerintem neki nem szerencsecsillaga van. Az egész Tejútrendszer az ő lépteit támogatja. :)