Soloban, nem szólóban 2/2.

Időben kelünk, a 'tervet' is csak kb 15 percre szundizzuk le, aztán a maradék internet mb-jaimból a zero7 szól a youtube-ról, mert letölteni persze mindig elfelejtem, de szerencsére a 3G-vel egészen otthonos érzetet nyújt. Modern technika: a sokadik egy pont neked!

http://www.youtube.com/watch?v=INn1C6ImJKg

Ez a klasszikus ébredős szám feledteti, hogy megint hálózsákból ébredünk, se kávé, se reggeli, de még egy gyenge faluhíradó sincs a környéken. Helyette viszont van megint egy csípésem, úgy tűnik a tegnapi vásárfia, a 200ft-ért vásárolt igen diszkrét, bordó-fehér alvós nadrágom (el lettem tanácsolva a 16 színes, Volkswagen T1-estől...) nem nyújtott teljes biztonságot az éjszakai ragadozók ellen.

Pakolás és villámgyors elköszönés a remetének öltözött recepcióstól és megcélozzuk a buszpályaudvart, útközben valamiféle ételt magunkhoz véve.

Vasárnap reggel 6:50-van, a szűk, csendes utcából kilépve egy egész parádé fogad minket, mintha csak az '57-es május1-es felvonulás került volna ide. De szerencsére nem politizálni jöttek az úttestre, csak a vasárnapi autómentes napot veszik becsülendően komolyan: sétálók szuper sportszerelésben, 50-esek aerobik órán, gyerekek csillogó-villogó, lehetőleg kínai zenét magából erőltető járgányokon tűnnek tova a szüleik szeme elől, akik vélhetően valami állami csereprogram keretében szerzik vissza őket, becserélve az általuk begyűjtött csöppségeket.

Reggeli ügyben tanácstalanok vagyunk, egyik warung sem szimpi, amikor is megpillantunk egy roti bakar (sült kenyér) árusító standot.

Solo fordított világa 3.: nahát!!! ilyet találni reggel??? ugyanis a roti bakar, az margarinnal megkent toast kenyérbe töltött csokoládé reszelék/ mogyoró/ műanyag sajt forró lapon megpirítva, ami tökéletes reggeli minden európainak, ám itt a déli féltekén, az ezeket mesterien készítő szakemberek, CSAK sötétedés után merészkednek elő rejtekeikből. Kivéve: Soloban, amint a példa mutatja. Betolunk két csokisat, közben ma is kiszúrjuk a sehova nem vezető gyalogátkelőt, és angkot buszt nagyon hiányolva, ma is becakkal vitetjük magunkat, csak most a nem aszfaltba bedolgozott vasúti síneken átgázolva, a buszterminálhoz.

Busz Tawangmangu-ba elsőre megtalálva, ár megbeszélve (10k per fő), hely elfoglalva, alvási pozíció kialakítva. Pontosan addig, amíg meg nem szólal a szakadt buszba kötelezően beépített szórakoztató elektronika. Karaoke számok megint, jó hangosan, (gondolom) hogy a sofőr, avagy bárki más, el ne aludjon.

Kb. 1,5 óra múlva érkezünk a falucskába, innen tervezzük meglátogatni a 2 hindu templomot (Candi Sukuh, Candi Cetho) és a vízesést, valami helyi által szakszerűen tanácsolt sorrendben.

Solo fordított világa 4. olyan nagyon senki sem támad le minket, pedig buszpályaudvaron vagyunk... hol vannak a raptorok? remélem nincs bajuk, túl nyugodt lenne az ország nélkülük:p

Végre találunk egy kisbuszost, aki 30-ért elvinne minket a vízeséshez, 100-ért meg körös-körül, de mi büszke diáklányok vagyunk, megcsináljuk egyedül!:)

100m-t sem haladunk, ahol azért még egy buszos betámad, azt mondja messze van a vízesés, de ő elvisz minket, 20-t. Hmm, ám legyen, hosszú még a nap, tartalékolni kell az energiát, legyen most egy kis buszos könnyítés!

Hááát, ez igencsak rövidre sikerült...! mehettünk vagy 6-700m-t amikor szólt a csávó, hogy akkor itt a bejárat, ezzel nem kicsit a pancser-érzést rám ragasztva. hűűű, kissé dühös lettem, leginkább magamra, hogy hagytam magam hülyére venni.

Na jó, de a belépőt megint helyi árban kapjuk (6000ropi), köszönjük Solo világa, így kicsit kompenzálva érezzük magunkat.  

A bejáratnál itt is pónik sorakoznak, kihasználatlanul, vagyis vélhetően egyszerű a terep, ha még az indonézek is sétálnak.

A sok fals infó után, a LP  legalább egyvalamiben nem tévedett: a park tényleg  a makákók kedvenc játszótere! Rohangálnak, bohóckodnak, emberekkel incselkednek, lopnak, elfutnak, majd újból visszajönnek, hogy az egészet elölről kezdjék. Úgy sejtem sikeres a műsor az emberek körében, így dícsérik, vagy pont, hogy előidézik egy kis kajával, ugyanis bőven van a majmócák környékén banán- és mogyorómaradvány, sajnos némi  csomagolással karöltve. A kis előemberek nehezen mérlegelnek, kóstolgatják a műanyagot is, azért remélhetőleg suttogja az ösztönük, hogy az nem finom, tápláló falat és inkább lopnak egy másik banánt az ügyetlen turistától!

Vasárnap lévén, dugig van a park látogatóval, ezek egy része persze közös képet szeretne velünk,  de eltávolodva a vízesés aljától lehet élvezni az ide teremtett 81m-es vízoszlopot. Egy fiúcsapat, ugyan kér engedélyt, de a pozitív választ meg sem várva máris körülöttem állnak, így kaptam egy fancsali arcot és egy nagyon gonoszat, remélem boldogabb lesz vele az életük!:) Infót persze nem lehet kiszedni belőlük a templomokat illetően, oda nem visz drága kisbusz, talán még warung sincs, így kiesik az indonéz látókörből, még a neve hallatán sem mozdulnak az elmékben a neuronok... hát, emiatt még álmodni sem merhetnek egyéni fotósorozatról, kissé megsértődve állok tovább és élvezem a látványt egy másik szögből.

Közben kísérletet teszek még egy fotó-információ cserére, sikertelenül, ezzel mára végérvényesen berekesztve a bulé fotózást, sőt ezután még 'védtelen' turisták kaptak hangos visszaszólást a turistás megjegyzésekre, miszerint: nem vagyok turista!!!! nem vagyok ausztrál!!!! diák vagyok, Európából!!!! Lehet, hogy sokan hallották, mert a nap további részében, semmilyen hasonló attrocitás nem ért:)))

A következetességem szigorán egy kicsit engednem kellett. Fotózásra használtam két indonézt: egy kígyót és egy békát, lévén, hogy az egyik legsikeresebb facebook fotómmá vált a legutóbbi békás. Ezen felbuzdulva, nem maradhatott exponálás nélkül eme mostani sem. 

Közben realizáltuk, hogy magunkra vagyunk utalva, még az állatszobrok sem tudják merre vagyon Buda, vagyis a templom, így jó ötletnek tűnt először megebédelni, ki tudja merre visz az utunk a nap folyamán.

A park tele van szőnyegre ülős, kellemes helyekkel, ahol frissen sütik a TapsiHapsi Satét, vagyis a nyársra tűzött tapsifülest, tökéletes mogyorószósszal és Lontonggal (banánlevélben párolt rizzsel). Bárki aki erre jár, kóstoljon bele, különleges, és eu-i ízlésnek sem csípős, a nyúl íz, pedig... ezt inkább nem akarom tudni, hogy miért nem érezhető. (végülis több majmot láttunk a parkban, mint nyulat)

Az anya-lánya tulaj párost, minden bizonnyal boldoggá tettük aznapra, a) kértünk még egy csirke adagot is, b) fehérbőrűként extra reklámot biztosítottunk nekik, amit nem voltak restek meghálálni, a csirkés tányérba kicsit több szósz, több hús és több rizs került, ezzel mozgásképtelenné téve minket a következő 10-15 percre.

Ebbe az idillbe 'kopogott' be egy nagyon öreg néni, szőnyegekkel a hóna alatt és a mondókájából csak azt értettem, hogy valami fáj, fáj. Nem örültem, hogy kéreget, de már-már a pénztárcámért nyúltam, mire még egy szót felfedeztem: a masszázst! Hát néni, legközelebb keress éhes turistát, most, ha kötelező lenne sem vállalnék ilyet. Talán majd legközelebb!

Szép lassan kiosontunk a vízesés hátsó kapuján és ott  a répamosó néniktől kérdeztük merre is a templom. Útirányba tettek minket, mi meg indultunk.

Solo fordított világa 5. Útirány kérdezéskor, ha a célállomás elérése meghaladja az 500 métert, esze-veszett kántálásba kezdenek az indonézek, hogy 'messsszzzzeeeeeee van aaaaaz', 'soha nem juttok odaaaaa' és ezek halmozott hatványai. No, most nem ez történt. Arra van! Mosoly. Pont.

Számunkra ez azt jelenti, indulunk és fél óra múlva érkezünk.

Vagy indulunk, esni kezd, fa alá húzódunk, majd újból indulunk, minden útelágazásnál kérdezünk és remélünk, hogy a következő domb mögött már a templom sejlik fel, de mindez csak 2 óra komoly szintkülönbségekkel megáldott gyaloglás után következett be.

Persze az út meseszép volt! Ápolt konyhakertek, amik geometrikus formákra osztották a hullámzó hegylábakat, sok-sok gondosan és becsülendően dolgozó kisöreg, néhány kevésbé becsülendő motorral randarírozó suhanc, csupa zöld, amit picurkát szürkítettek a fenyegető felhők és mindezt időnként hallható patak csobogása tette teljessé. Holtpontok voltak, de csak halványak. Ám jelentkezzen az, aki változatlan pulzusszámmal tűrni, hogy a bandai kiruccanás alatt megismert 'vészomjas' borjú egyszercsak teleportálódik és egy teljesen üres jávai zsáktelepülésen óbégat, jelezve, hogy idegenek jöttek az ő felségterületére. Ezt követően elsőszámú cél volt elhagyni az őrző védőt, de az utca végén, idős hölgyként mutatkozó Szaffi a szemközti hegyre mutatott, miszerint a templom ott van, ami csodás, csak most is egy magaslaton voltunk, kettőnk közt meg csak az elszomorító mélység tátongott....

De nem volt mit tenni, mély levegő, víz és baktatás tovább! Gondolom, ha a youtube közvetítte az eseményeket, akkor kismillió fitness edző ült a képernyők előtt, növekvő adrenalinszinttel azt számolva, hogy hányadik kalóriát égetjük utunk során. Valamint bizonyára ők küldték ránk azt az egyetlen autót is, aki kedvesen megállt a csápolós stoppolás hatására, de a telekocsi mozgalom elkötelezett híveként nem hagyott lehetőséget extra utasok szállítására.

úúúú, micsoda izgalmak a fitness-esek körében... de magyarok vagyunk, nem indonézek, így  csak összetör minket , de nem tapos el a látvány, hogy  milyen magasra kapaszkodik fel az a kicsiny japán autó.

Eső előtt esünk be a faluba, fél liter cukros italta azonnal elfogyasztva és ezzel lazán elsétálva a jegyiroda mellett. Az ott tanyázó úriember persze focimeccses kiáltásokkal utasított megálljra, így szót fogadtunk és fizettük neki a (helyi!!:)) díjat.

Candi Suku

Az eső szépen tovább is halad, nem akar ő itt nagy vihart kavarni, ami nagy szerencse, így van lehetőségünk felfogni, hogy hová is érkeztünk.

Még mindig Jáván vagyunk, ahol a fiatalok nagy része sálat köt a fejére, ha utcára lép, nehogy csak úgy, illetéktelenek lássák meg a hajukat és ahol a szexualitásról beszélni vagy tilos, vagy csak vihogással megzavarva lehetséges.

Ugyanitt, létezik egy (vagyis két) templom a termékenységnek dedikálva, érthetően tehát nem az elkendőzött leányokat ábárzolva, hanem az ennél a sokkal kifejezőbb álló farkakat.

Persze úgy már árnyaltabb a kép, hogy a templom még éppen az iszlám térhódítása előtt épült (kb. 15. század), hindu szervezésben, de azt pl. nem értem, hogy a templom előtt eredetileg álló 1.82 m-es falloszt miért látták jobbnak a nemzeti múzeumba cipelni? Ott vajon kevesebb gyerek kérdezi meg a szüleit, hogy akkor ezt most miként és hogyan? Avagy a raktárban őrzik, és az unatkozó takarítók kajálnak róla ízletes nasi gorenget? Akinek van infója, ide vele, pls!:)

Mindenesetre annak örülünk, hogy nem dózerolta el egyik bigott vezető sem ezt a templomot, így bőven megér ideszervezni egy egynapos gyalogtúrát valamelyik közeli faluból, mert a kilátás a környék egyik legjobbika!

Cukornád és rizs adja a burjánzó zöld alapot, lefóliázott hagyma és répa a szürke alapon pöttyöset és ezt fokozza a sarkokban fellelhető pálmák, szerecsendió- és egyéb fák.

A templomnál még kellemesen eldiskuráltunk Mishával, a cseh művészettörténész lánnyal, majd útnak indítottuk őt a vérengző tehén felé, mi meg lecsorogtuk Karanganyarba a lábunkat néhány km után buszra váltva.

Onnan megintcsak busszal Solo, és a változatosság kedvéért ugyanezzel Semarang közlekedtem.

A délutáni fitness-esek bizonyára bezárták a youtube ablakot, mert felháborodás nélkül tűrték, hogy vásároljak egy roti bakart és egy kiló mangót a haza vezető úton... így jártak, máskor tartsanak ki a sztori végéig!:)

pont.