McCallister-ék változó utazási szokásai

Ugye mindenki vágja a Reszekessetek Betörők "ez hozzátartozik a McCallisterék utazási szokásaihoz" mondatát?! A késés, elalvás, nyűg, hiszti, gyerek otthon hagyása és még pár miegymás, amit a forgatókönyvírók belepakoltak. Jójó, szerencsére gyerekekről kevés szülő feledkezik meg, de minden más: igen tipikus népbetegség. sajnos.
Nálam is hasonló volt a helyzet, aztán az egész észrevétlenül megváltozott.

Majdnem napra pontosan 2 hónapot élveztem a magyar levegő otthon illatát, majd péntek reggel, teljesen megzizzenve készültem a következő kirándulásra.

Fura. Raftingolni indultunk és evezni is kicsit (úgy laza 60km-t), de aggodalomnak nyoma sincs! Meg sem néztem, hogy hova megyünk, nem kerestem útvonalat, nem gyűjtöttem ki a nevezetességeket, nem olvastam a raftingolás 'jó tudni' rovatát, nem gondoltam végig, hogy 6-an fogunk utazni egy autóban, plusz  a sátrak, csomagok, kismacik, elalvós kendők, lapááátok....stb.

Nem kalkuláltam az esti indulással sem, melynek esélyes következménye a hajnali érkezés, éés nem aggódtam túl az indonéz viszonyokhoz képest 20 fokkal hűvösebb mikroklíma miatt sem...

Csak veszettül növelte az adrenalinszintem, hogy elővettem Grent (az indo hátizsákom, aki a Menő nevet viseli amúgy, hiszen ennyi közös km után csak ennek van létjogosultsága!:) ) és a megszokott szisztéma szerint nyakik feltöltöttem. Gyógyszer, ruha, pipere: zipzáras zsacskóban és az egész zsákon is esővédő huzat- hiába, rögtön az első közös bevetésünkön betalált a monszun, így erre most már örökre 'készülni' fogok, még akkor is, ha a sivatagba visz az utam:)

Biztosítás akad még, elvilg augusztusig érvényes, így a 'nyugtalanság' tényleg csak két materiális butasagban jelenik meg: milyen szendvicseket készítsek, valamint, hogy miként tudom ultragyorsan megoldani a telefonom wifi gyűlületét??! 

Pedig abban is biztos vagyok, hogy valamit itthon hagyok, mert mindig így teszek, csak úgy hobbiból, de ez sem zavar, hisz a legfontosabbak berakva, a többi pedig kreativitással pótolható:)

Aztán lassan azon veszem észre magam, hogy az zavar, túl nagy a nyugalmam, így a csuklómra kötök úgy 2m szövött zsineget, ami ruhaszárítókötél korából maradt rám, a már említett monszun túrán. Remek! Ezzel csökken is a pörgés, máris tökéletesen felkészült sátrazónak érzem magam, - pedig bicskám még mindig nincs, pl. - majd a további nosztalgia miatt berakom az indonéz, már majdnem lyukas fém bögrémet a hasonló nációjú, utolsó instant oatmeal-el együtt.

A kész táskát bámulva érzem, felbecsülhetetlen az a tengernyi élmény, amit ez a néhány tárgy sugároz, a rutin, ami ezekkel mellém szegődött és az a nyugalom (értsd: aggodalom mentesség) is, amivel útnak indulok. Mert izgatottság az van, de ez vigyorgásban, saját magammal poénkodásban és pattogó ugrálásban merül ki. :) 

Mert ugye a zafira bolhásában (utolsó sor) ülni sem lehet annyira kényelmetlen, mint 2 kanadaiva és egy belgával ülni kb ugyanekkora helyen és rossz földutakon süvíteni 6-7 órán keresztül...

És ugye a lefoglalt szállás sem lehet rosszabb, az egyébként lenyűgöző egyágyas kambodzsai rezidenciámnál, ahol éjjel valami állat futott el az arcom előtt, melyre volt szerencsém felébredni, de nem felismerni...!:) 

És maláriaveszély sem lesz, az utcán az leszólított emberek is merik közölni velünk, ha nem tudnak útirányt mutatni- nem hablatyolva halomnyi megtévesztő információt.

Valahogy a pánik sem kapott el, hogy a külügy honlapját vadászva derítsem ki,  tényleg van visa on arrival...

... vagyis, kedves McCallister-ék, vigyétek a szokásaitokat! Nekem már nem kellenek!
:)



(Just for fun, a  külügyminisztérium holnapja februárban frissített adatokat tartalmaz Laoszba való beutazást illetően, de a határátkelők listája, ahol belépéskor vásárolható vízum kb egy évvel korábbi állapotot mutat, így kihagyva azt  az átkelőhelyet, melyet én akartam használni, ezzel egy kisebb idegsokkot okozva az indulás előtti estén:). )