Volt
már valaki Hong Kongban? Esetleg ismerős? Ismertek valakit, aki konkrétan, csak
és kizárólag Hong Konba utazott? Nálam is gyér a lista, pedig a mastercard
adatai szerint, évente 8 millió látogató kerül az öböl közelébe és ugyebár
magyar biztosan akad köztük...
Szóval
meglehet, hogy édesdeden átmosta az ítélőképességem a ferdekábeles hidak
sorozata (melyeket valami oknál fogva csodálok), de valahogy azt súgja az első
benyomás, hogy nem véletlen a turisták növekvő száma, sokkal több a város egy
felduzzasztott kereskedelmi központnál!
Persze
már rögtön az érkezés menedzseresen letaglózó, mintha csak hosszas
marketingmunka eredeménye lenne: a gépből folyosóra tesszük a lábunk, skippelve
az otthon már megszokott repülők közti sétálást, a folyosó pedig vonathoz
vezet, ami elsuhan velünk a bevándorlásig és a csomagokig! Nem bízzák a
véletlenre itt az elkallódást! Minden pontosan, szervezetten működik és
számomra az első reptér, ahol nem monopolhelyzet uralkodik a vároba jutást
illetően! A menü: 6-8 buszjárat, egy
vasúti vonal és az elmaradhatatlan bérkocsizás.
Egyetlen dolgot nem sikerült megértenem a terminálon töltött
egy óra alatt: miért sajnálják azt a 3 nanogrammnyi tintát az útlevelemből,
mely bizonyítaná a kiscsaládomnak, hogy valóban itt jártam és ehelyett miért
csak egy amolyan bankfiókokban használatos sorszám méretű cetlit kaptam, amit
szerintem annak rendje-módja szerint már el is kavartam valamerre??? a
csinadrattába én azért belecsempésznék egy kis exluzív látogatói kártyát, közös
fotózást egy pandával, vagy magával Jakie Chen-el....
A közepes szomorkodást hamar feledteti, hogy dobule deck
szállít a városba, hol máshol, az út bal oldalán, így Laosz és Kambodzsa
jobboldali (néha kétoldali) közlekedése után, most megint tudatosíthatom, hogy
ideiglenesen, ez most a haladási irány.
Az
első reggelen rögtön túl is alszom magam, így meglehetősen későn, 10 felé
indulok felfedezni, de még ez az időpont is elég arra, hogy fázzak! :) na nem
úgy cidrisen, csak módjával, de végre rendes, normális időjárástól és nem
légkonditól! Minden egyes libabőrös percért hálás voltam a nap során, mert az
utolsó napok 40 fokos Bangkokját már nehzen viseltem.
Szóval a kezdő csomag: 22 fok, cipő, zokni, sál-sapka, (na
jó sapkám nincs is), applikáció tömegközlekedéshez és nagy mosoly szimpátiához.
Ez utóbbit hamar hasznosítom, mert 5 perc kirakatbámulás
után, nem bírtam ki, hogy ne merészkedjek közelebb az ott árult termékekhez.
A bolt: nálunk talán fitotékának mondják, itt krikszkraksz
A portéka: Hókuszpók, javasasszonyok és a középkor összes
boszorkánya által használt állati és/vagy növényi részegységek
Árfekvés: indonéz mértékkel, megfizethetetlen
Angoltudás: minimális
Emiatt nem vásárolok aranyárban lévő gyíkocskát és
madárlábat, csak egy vámvizsgálaton is biztonságosan kimagyarázható gyöngyport,
amit szerintük arckrémbe keverve meghozza a
második tinikort. (hogy ez a bőrön vagy az agyban jelentkezik, az nem
derült ki a beszélgetésből)
A következő utam egy 7-11-be vezetett, szimpla mezei vízért,
ahol végérvényesen realiáltam, hogy drága várossal állok szemben... Olvasók és
hallgatók, én, az 1/16-d részben nápolyi, tényleg nem szeretem a vastag tésztás
pizzát, de kérem becsüljük meg azokat a már kihűlt, de infra alatt
újramelegített 200 Forintos csodákat, melyek elárasztották fővárosunkat, mert
olyat vajmi kevés más helyen találni!
a hong kongi nagytesó
A vízzel és a napi költségvetésben engedélyezett kávéval
karöltve sétálgatok a part felé és valahogy hamar barátságot kötök egy ott
pecázó helyi nénivel. A kávéspohártól még időben megszabadulva mellé ülök és
érdeklődöm a napi eredményeiről, miközben ki is derül, nem létezék közösen
értett verbális kommunikáció. Azért maradok mellette kicsit, hátha megered az
oxfordban végzett nyelve:)
A
Balis pecás sikerélmények után
magabiztosan kérdezem: esetleg... nem próbálhatnám meg én is? Hogyne! Azzal a lendülettel fel is akasztom a horgot
a sálamban, így a néniek először engem, hülye külföldit kell "megmentenie",
de tüneményesen kinevet a bénaságomon, segít, aztán újabb lehetőséget biztosít
a gyakorlásra. No, kisVuk tanult a hibájából, a második dobással már egészen
messzire találok, de fogás semmi. Amikor a horgom már karnyújtásnyira volt a
parttól, valami nagyon megakasztotta, így féltvén a néni napi betevőjét, rögtön
vissza is adtam neki a "felszerelést", intézze ő, de halál
nyugalommal közölte (szerintem), hogy ez csak a part menti kő és vagy
növényzet. Kis mozgatás után kiakadt a horog, felhúzta és tudtomra adta, még
mindig nincs vacsora.....:s na jó, akkor nem bohóckodom tovább, sok sikert
kívánok és elsétálok.
Végigbandukolok a filmcsillag sétányon, majd mintegy 4-5
társadalmi szintet ugorva, a délutánt a Museum of Art-ban töltöm,
tintaképekkel, kalligráfiával, kínai porcelánnal és modern városfotókkal.
Aztán további séta, öböl és az angolok által épített
vasútállomásból megmaradt óratorony akad utamba, de utcai kajálda egy sem,
melyre igazán csak most leszek figyelmes.
Semmi sült rizses, sarkon
gyümölcslevet áruló fogatlan bácsika, még egy fritőzös ember sincs a
környéken... hiába, Indonézia elkényeztetett, ott nem kellett 3 percre sem
előre tervezni, mert ahol megálltál, legyen az cipőkötés az utcán, motorozás
közbeni nyújtózkodás, raftingolás közbeni pihenés, eltévedés túrázás közben...stb az biztos, hogy
kaját és benzint tudtál venni, ott és akkor. no itt nem! Viszont ahol enni
adnak, ott ételmaradék, alapanyag hulladék, rossz szag és patkány is akad, itt
ebből is komoly hiány van, mint ahogy cigicsikkből és eldobott zacskókból is.
Ezek alapján, valahogy a britek jobb tanárnak tűnnek a hollandoknál. Vagy csak
erőszakosabbnak, ugyanis ők jöttek, ópiumot vittek, teát-tejjel és egyéb badar
szokásokat ragasztottak teljesn normális helyiekre, miközben egy teljesen új
várost építettek és oda csoportosultak.
Azóta a koloniál épületek többségét elbontották a hong
kongiak és helyükre 30-50 emeletes tornyokat húztak, de a brit szokásokat nem
tudták ilyen hatékonyan kigyomlálni a kantoni kultúrából, így maradt a tisztaság,
de az íztelen szalámi is... hiába, valamit valamiért.
folyt köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése