Újévi nyugalmas szép napok

(2014. jan. 2-a eseményei)

Idősebbektől hallani: amilyen az  év első napja, olyan lesz maga az év is. 

Akár igaz, akár nem, Balin elég egyszerű fenntartani a konstans jólétet, sőt, megkockáztatom, minden nap fokozható egy hangyányit.

Kellemes késői ébredéssel nyitottuk másodikát és lévén, hogy zuhogott, nem sok kedvünk volt kimozdulni. Megreggeliztünk a 'templomkertben', kihasználtuk a wifi adta lehetőségeket, majd visszahúzódtunk a teraszunkra és azon filóztunk mi légyen ezzel a nappal? A szobában kucorgás mégsem járja, végülis meleg van, az eső ne legyen akadály! 11-re sikeült minderről hitelesen meggyőzni magunkat, így hát útnak indultunk és láss csodát* az idő egyre csak tisztult!!!

(*Empirikus tapasztalataink bizonyítják, hogy az esős évszak ellenére, amikor a Gabi+Évi páros kirándulni indult az időjárás szabad utat engedett nekünk és csak a hajthatatlan felhők szórtak ránk némi áldást.)

Egy közeli rizsföldet (Tegallalang rice terrace) terveztünk megnézni, amiről sejthető volt, hogy annyira mégsem közeli, így néhány kihagyhatatlan kézműves bolt után elcsíptünk egy bemot (balinéz angkot, akarom mondani kisbuszos tömegközlekedési eszköz), ami fejenként 10k-ért volt hajlandó minket a helyszínre fuvarozni. 

(ööö a majom-teknős kapcsolatot kevéssé értem, de azért áldásom rájuk)

Igaz én már futtában jártam itt, most jó volt nyugalomban végigsétálni a teraszokon és megint egy olyan templomot vadászni, amiről nem is tudjuk, hogy létezik-e. Ugyan a helyi dolgozók felajánlották turistakísérő szolgálataikat, mi egyedül szerettük volna felfedezni a környéket, ami úton-útfélen nehézségekbe ütközött, mert a teraszok igazából labirintusos kijutós játékok. Horizontálisan könnyen járhatóak, de a vertikális mozgáshoz ismerni kell az átjárási pontokat. Próbáltuk ellesni az erre kóricáló öregektől, de csak közepesen használható segítséget nyújtottak, lévén, hogy nem akartunk nekik 'adományt' szolgáltatni állítólag a terület ápolására, további megművelésére…

És akkor itt álljunk meg egy pillanatra! Persze, az itt dolgozók nem kevéssé meggörnyedt, kedves idős emberek, de gonolom a rizstermesztésért művelik a teraszokat és nem az én jólétemért, vagyis igazságtalan lenne ezeket a termelőket támogatni a többi, kevésbé frekventált területen mezőgazdászkodók komparatív hátrányára. Továbbá, lévén, hogy nem sétagaloppos turisták vagyunk, és ebben a kreatív tájékozódási játékban sikerült a szemközti hegyre átjutnunk, betekintést nyerhettünk az ablakba ki nem tett rizsföldekre...

na ugye, itt már nem is olyan szép és gondozott a látkép.

(segítség a különbség megtalálásához: ez a föld gazos, ápolatlan, még ha nem is igen látszódik a képen)

 Pedig a frontvonal nyugati oldalára, még az UNESCO is rávágta a 'megőrizni' pecsétet, ( http://en.wikipedia.org/wiki/Subak_(irrigation)) így úgy sejtem, valamilyen formán támogatja a helyieket a látkép megőrzése érdekében… de persze lehet, hogy ez csak az én gyermeteg/nem igazán korrupt mentalitásom súgja. 

(a néni, a kanál és a két telefonnal is fényképező Gabi)

 Egy idő után belefáradtunk a labirintus játékba és feladtuk a keresést, de egy néni olyan kedves volt, hogy beadtuk a derekunk, tőle vettünk két picit túlárazott, majd elfogadhatóra lealkudott isteni kókuszdiót, ami jól is esett tízórai gyanánt. - helyiek támogatása: done :)
sőőőt, jelenlétünkkel növeltük a forgalmat, egy indiai nászúton lévő pár is becsatlakozott, de ők nem alkudtak…nem is kaptak csinos kókuszhéjból faragott kanalat, mint mi! ők a sima, unalmas alumíniummal kapargatták a medúzabelsőt.

A csinos kaiba alatt megvártuk a már régóta minket környékező eső végét, majd az egyetlen hídon keresztül felsétáltunk újból a turistás negyedbe. Na jó, ha arra kéreget ez a sok kis balinéz, hogy ez a híd stabilabban nézzen ki, akkor a következő látogatónak üzenem: végülis megéri:) de persze használhatónak mutatkozott az átjáró, csak fura, hogy az életemet/ csontjaim épségét tartja ez a sufni tuning az 5-6m magasságban.

 Visszafelé a gyaloglást választottuk, hiszen időnk volt és kihagyhatatlannak bizonyultak a már az idefelé vezető úton kiszúrt csúnyaságok:
a nyugalomért…

ez csak először szép, aztán rájössz, hogy semmit sem lehet kezdeni vele...

na jó, ők jófejek...

ahogy ők is:)

valakinek?

na jó ez mókás:

ez pedig nagy kedvenc lett a rövid (2,5 órás) út alatt:

 a vagány néni:

Kellemesen elfáradtunk, mire újból Ubudba értünk, ahol kb a városkapuban várt minket egy sült kukoricás, így annak ellenére, hogy terveztünk egy komolyabb  vacsit, őt nem lehetett munka nélkül hagyni. Vásárlás és benzinkút előtti elfogyasztás következett, közben pedig a mi homestay-ünkbe orientált, frissen Ubudba érkezett Norbival teremtettünk kommunikációt. Ő a majomerdőben, mi könyvesboltban és programszervező irodákban lógtunk, melynek eredményeképpen le is dumáltunk egy csinos árú raftingot a következő napra…no, hát így lehet minden nap emelni a jólétet…ilyenkor, januárban.:)

Este azért még kipróbáltam a helyi csirkét, a banánlevélben, sok-sok ismeretlen fűszerrel és kókusztejjel ekészített, egészen meglepően, valóban húst tartalmazó Tum Ayam-ot.
legyen szerencsénk legközelebb is!